Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Sok kihagyás után ismét itt vagyok.
2010-ben láthatjuk majd a High School Musical 4-t, a HSM 4: EAST MEET WEST-et.

Egy hosszabb hír nektek:

Számos, kritikás, újabban szabálytalan utazásunk új kalandokkal vár bennünket ma is, meglátjuk mi a helyzet a 17-es DVD-vel, milyen újabb kritikákat fedezett fel a Mesélő a Bandslam-ről, kiderül akadnak-e új nemzetközi számok, akár az Ufókkal kapcsolatban is, no persze mindezek mellett nem megyünk el szó nélkül a HSM 3 DVD/blu-ray verziója mellett sem – így hát az unalom garantált, az alvás úgyszintén, mindíg elfoglalt Fuvolás Szerkesztőnknek pedig egy újabb fejfájást igyekszünk megspórolni a relatíve kevés számmal és próbálkozunk, hogy véleményt csikarjuk ki tőle.

E vállalás nem egyszerű, teljesülése ellenben fontos lenne, ahogyan mindenkitől, a mesekönyvet fizikai formában megvalósító legújabb utasunktól is, és azon utasunktól is, ki a kritikák fordításában is segítségére van a Mesélőnek. A többiek persze kitartóan tartják a mesebeli frontot – is.

Nos, ennyi hosszadalmas és nyilvánvalóan kusza felvezetés több is mint elég, ne is foglaljuk tovább a helyet a lényegtől, keljünk útra, idézzük meg a Szellemet, a Fuvolás Lány pikolón játszik el egy dalt, mégpedig arról a soundtrack-ről, amiről a themovieboy.com azt írja, hogy „A filmzene Nick Drake, David Bowie, The Velvet Underground, Wilco közreműködésével, az "I Want You to Want Me"-vel Alyson Michalka előadásában és az "Everything I Own"-nal Vanessa Hudgens-től, mind álom a fülnek.” – nos a mi zenénk ezúttal a Honor Society-től a Where are you now című kellemes, dallamos track lesz.

Induljunk hát a Vörös Pillangóval elsőként Vancouver-be, ahol jelenleg a jövő legérdekesebb filmes projektjei készülnek, a Szépséggel, a Mr-rel és az összes fontosabb vámpírral – no persze a számunkra jelenleg az első két személy az érdekes, máris megtudjuk tőlük, hogy a HSM 3 DVD/blu-ray verziója a mesékkel ellentétben abszolút nem unalmas, hiszen 2,904 példánnyal nőtt az eladás az elmúlt héten, befolyt belőle 55,635 dollár, az összes eladott példány már 3,228,088.

A DVD-k sorának nincs még vége, itt a Megint 17 hazavihető kiadása, mely piacra kerülésének harmadik hetében 94,523 példányban kelt, amiből 1,844,938 dollárnyi bevétel jelentkezett augusztus 23-30-ig; az eladott összpéldányszám eddig 952,558.

Most következzen a hetek óta élete legkeményebb edzéseit teljesítő Szépség két HSM szünetében forgatott, ám csak nemrégiben bemutatott filmje a Bandslam és ennek kapcsán egynéhány szám és információ.

A dolog úgy áll, hogy az amcsik a Labor Day-t ünnepelték e hét hétfőjén, amiről talán majd a mesekönyv 11 nap múlva ismét olimpikonná váló atlétanője tudna mesélni, a lényeg, hogy a mozis hétvége péntektől egészen hétfőig tartott így, ami a Bandslam-nak 227 moziban 133,438 dollárt eredményezett, ami (végre) így növekedés az előző hétvégéhez képest, méghozzá 12,3%-os.

Ám a Summit megtesz mindent azért, hogy a filmet hazájában ellehetetlenítse, most hétvégén csak 153 moziban lesz látható. No comment, de az tuti, hogy ilyen bénázások után néhány dolgozótól kevéssé érzékeny búcsút lenne szükséges venni ott.

Méghozzá azért, mert a kritikák a következő képen nyilatkoznak a filmről:

Egy érdekes stílusú kritikával ismerkedjünk meg tehát, a latinoreview.com kritikusának műve, íme: „Higgyék el, magamtól sosem néztem volna meg egy Vanessa Hudgens filmet, de High School Musical-béli partnere, egyben való életbeli barátja, Zac Efron iránti, új keletű tiszteletem miatt hajlottam arra, hogy adjak neki egy esélyt.” Innen üzenjük kedves kritikus barátunknak, hogy egyrészt elhisszük, másrészt értékeljük eme roppant lírai önvallomást. Hát mindőnknek megvan a maga története, fő, hogy befizetett rá.

Folytatja: „Nameg: ez a munkám.” – bújik a szög a zsákból kifelé, de megsajnálni nem fogjuk érte.

Viszont ami rendkívül érdekes: „Hogy őszinte legyek, ami arra késztetett engem, hogy felkeressem a Bandslam-et, az a film plakátja volt. A gyengéim azok a filmek, amikben középiskolások zenekart akarnak alapítani. Ehhez jön még az a tény, hogy ez a film a Camp rendezőjének legújabb munkája, valamit, hogy a Summit Entertainment a kibocsátó stúdió, nos, meg vagyok véve.” - először, másodszor, senki többet harmadszor, welcome.

Voltak azonban fenntartásai: „Nézzünk szembe a ténnyel, a középiskoláról szóló filmek nem reálisak, őszinték vagy egészségesek ma már, mint régen voltak. Még a 80-as évek szex-komédiái is jóval őszintébbek, mint a számokra épített történetek, amiket ma láthatunk.”

Ebben feltétlenül van igazság és később még folytatjuk e kritikát. Most azonban ejtsünk meg egy nemzetközi utazást, összesen négy lesz, először hajózzunk el a Csendes-óceánon Ausztráliába és lássuk, hogy a Bandslam miként teljesít a koalák földjén. 36 mozival kevesebben láthatják a helyiek a filmet a harmadik vetítési héten, mint az első kettőn, 156 mozi adja már, így a vetítés harmadik hetében 119,106 dollár az eredmény, összesen 642,090 dollár augusztus 30-ig.

Két dolgot jegyezzünk meg: ez egyik, hogy számos oldalunk még mindig le van maradva, mint a borravaló a nemzetközi számokkal – a fontosabb pedig, hogy a Mesélő ezúton is mond köszönetet LL-nek a fordításban való segítségért.

Most pedig folytassuk az előbb kezdett kritikát, ott tartottunk, hogy a mai középiskoláról szóló vígjátékok miatt fenntartási voltak a szerzőnek - tehát: „A Bandslam is majdnem beleesik ebbe a csapdába, eléggé ismerősnek tűnő történetével, mely majdnem megjósolható irányban halad. Ami kiemeli az anyagot, az Graff egyszerű és valóságos rendezése, és a fiatal színészek erős alakítása, akik nem mézédes karaktereket játszanak.”

Alapvetően pedig: „Musical - és drámai színészekkel a főszerepben a Bandslam egy megnyerő iskolás történetet mesél el, amit sosem érzünk laposnak vagy természetellenesnek.”

Kicsit eklektikus ez a mai mese, most ismét utazás következik, teszünk egy kicsi kitérőt Oroszországba, egy nemzetközi számot nézünk az Ufók kapcsán – nos 1,411,919 dollár a helyi bevétel – legutóbb 50 moziban adták.

Van egy utunk a Megint 17-re való tekintettel is, a törökök LL ottani nyaralása óta az ő hatására kiemelt figyelemmel kísérik a filmet és számainak alakulását, csalós a dolog, hiszen az augusztus 28-30-i hétvége összesen mintegy 96 dollárt hozott a konyhára, de viszont sokkal érdekesebb, hogy a hétköznapokat beleszámítva úgy tűnik, hogy egy hét alatt 7,480 dollárt termelt, ami azért érdekes, mert összesen 3 mozi tartja műsorán a filmet – sokkal valószínűbb, hogy most jó az összesítésük, ami úgy három hete igen fura volt. Nos a lényeg az, hogy 11 hét leforgása alatt 409,394 dollár a helyi bevétel.

Kritizáljunk tovább, a Bandslam a téma tehát: „Az ebben a műfajban jártas néző tudja, hogy lesznek belső konfliktusok és sötét titkok egész sora. Minden ismerős klisé jelen van, csakhogy az számít, hogyan ábrázolják őket.

Mindhárom főszereplőnek megvan a maga titka, de ezek valójában rendkívül jól vannak megírva drámailag, és nincs olyan érzésed, hogy ezzel manipulálnák a közönséget.”

Ezek a titkok most nem kerülnek ismertetésre, mert erősen spoileresek, de annyi biztos, hogy fajsúlyos dolgokról van szó, nincs véletlen, hogy ennyire rácsodálkoztak a kritikusok egy úgymond tini-filmre.

„Érdekes, hogy a Bandslam-ben minden fontosabb színésznek van valamilyen zenei tehetsége. De végül is ez hitelességet ad a karaktereknek, és legyünk őszinték, egy ilyen történet, mint ez nem is működne, ha a srácok nem lennének jó színészek – de hála az Égnek azok.”

A színészeket a következőképpen jellemzi a latinoreview.com: „Connell kicsit vézna, pancser-kinézetű gyerek, és jó végre filmen látni, hogy egy kevésbé jóképű férfi szereplő is megold problémákat.

Habár egyszerű öltözékekkel megpróbálják elbagatellizálni, Hudgens nem tudja elrejteni szépségét, mégis hihető, hogy ilyen lány, mint ő ennyire jót passzol Connell-hez.

Azonos szociális látásmódjuk, világ-és önképük tökéletes összhangot teremt köztük, még akkor is, ha ezt elsőre ők nem veszik észre.”

És így kezdi összegzését: „Noha a Bandslam egy megjósolható hármas szerkezetet követ, még az események és a kapcsolatok a bandák harcához vezetnek, soha nem válik fáradttá, unalmassá vagy kliséssé.”

Mielőtt e kritika végső konklúzióját megismerjük, utazzunk az Északi-tengeren Hollandiába, ahol érdekes számot kaptunk a Bandslam kapcsán, mint nyitóbevétel, 70,496 dollár 40 moziban, de a nyitóhétvégés összbevétel 96,484 dollár. Azért érdekes, mert a Disney mesterségesen szőke hősnője 113,039 dollárral nyitott – igaz, hogy 30 moziban, de ha csak a számot nézzük, akkor váratlanul közeli.

És most akkor lássuk a kritikus összegzését: „Habár a történet végül véget ér, a karakterek annyira jól vannak megírja és az alakítások annyira eredetiek, hogy úgy érzed, hogy valós embereket nézel, amint mindent újrakezdenek ebben a zenés műben, amit életnek nevezünk.”

Végül egy tény: a Rottentomatoes című kritikagyűjtő egyben számos oldal a Bandslam-et beválasztotta az idei nyár legjobb 10 filmje közé, mégpedig a 9. helyen, megelőzve a színvonalával szintén hatalmas pozitív meglepetést okozó Másnaposokat – a Todd Graff dirigálta filmről a következőket írják: Ha felszínesen szemléljük a Bandslam nem különösebben friss. A keveréke a régi, kívülálló tini meséknek és a „Hé banda! Gyerünk csináljuk a show-t!” típusú történeteknek. Ám a Bandslam megnyerő, szívmelengető és intelligens, más szóval kiváló családi szórakozás, jóval nagyobb mélységgel mint feltételeztük. „Todd Graff tekintélyes, szívből jövő rendezése, az ügyes dal referenciák, és David Bowie beugrása túlmutatnak a formai kereteken és válik tőlük a Bandslam lendületessé, vidámmá, és igen: ütőssé.” – írja Andy Webster a New York Times-ban.”

A Mesélő ezzel végkép rájött arra, amit minden utas mondd neki már tavaly november óta, mikor is legelső számait leközölte Szerkesztőnk, hogy a számok önmagukban semmit sem jelentenek.

Lássuk azért a rend kedvéért összefoglalva a legfrissebb számokat:

A Megint 17 című Zac Efron vígjáték nemzetközi bevétele augusztus 30-al bezárólag 71,804,980 dollár, ha hozzáadjuk az amcsik által hozott 64,167,069 dollárt, megkapjuk a 135,972,049 dolláros összesített bevételt. A DVD/blu-ray eladásokból befolyt összeg augusztus 30-ig 17,273,546 dollár.

A Galean Connell, Aly Michalka és Vanessa Hudgens főszereplésével készült műfajában régen látott hatalmas kritikai elismerésnek örvendő Bandslam című film tengerentúli bevétele szeptember 10-ig 5,108,943
dollár, nemzetközi bevétele hat országból 3,625,560 dollár, összesített bevétele pedig 8,770,603 dollár.

Ashely Tisdale Ufók a Padláson című 45 milliós költségvetésű gyerekfilmje az amcsiknál eddig 23,821,967 dollárt hozott, a nagyvilágban 9,900,191 dollár a bevétel így az összbevétele 33,722,158 dollár.

Hármójuk karrierjének eddigi legmeghatározóbb projektje a High School Musical 3 – Senior Year című műfajreformáló film DVD/blu-ray eladásaiból származó bevétel 57,946,043 dollár.

Vanessa Hudgens

Egy
pillangós Vanessa Hudgens sétált be a Studio City-beli Blockbuster-be vasárnap délután, azaz május harmadik napján.

A 20 éves tehetség egy 1970-ben készült filmet, az
Öt könnyű darab címre keresztelt amerikai nagysikerű zenés drámát kölcsönözte ki, melyben Jack Nicholson alakítja a főszereplő Robertet.

Nessa néhány könyvet is felkapott, és egy joghurtot is elnyamogott mielőtt még Kedvese, Zachary Efron házához elrobogott volna híres Audijával. Most legalább lehet egy biztos elképzelésünk arról, mit csináltak bent zárt ajtók mögött, hát nem? :)

Képeket vasárnapról ITT találtok!

Legközelebb Baby V-ről kedden(május 5-én) készültek lesifotók, amikor az olasz Cecconi’s étteremben fogyasztotta el ebédjét West Hollywood-ban, LA-ben.

Az elbűvölő Nessa egy rózsaszínes Lauren Moshi "Peace Girl" ruhát öltött magára, amilyet pólóként már viselt egyszer fehérben, amikor Zac-kel Japánba mentek a HSM3-t promótálni.

A Kétlábonjáró Szépség ráadásul végre újra két ágba fonta ében haját, és egyszerűen meseszép volt.

A tegnapi fotókat a Miss Vanessa galériájában
találjátok meg!






Zac a "Megint 17"-ről


Egy igazán különleges/nemmindennapi/furcsa This Morning riport interjú részletekkel következik, melyben Zac Efroné a főszerep, akárcsak legújabb filmjében, a "17 Again"-ben.



Zac Efron talán tinédzserek millióit hódította meg, de úgy tűnik, maga a High School Musical filmek szívtiprója teljesen felnőtt.

Felkészültetek rá, hogy találkozzatok a világ legforróbb 21 évesével? Nos, én igen, és szerencsére lehetőséget kaptam, hogy közvetlenül beszélgessek Efronnal az új filmje, a Megint 17 kapcsán. Volt szó szerelemről, csókolózásról, zenéről… Ebben a vígjátékban Zac Matthew Perry-vel szerepel együtt, mindketten Mike O’Donnell szerepét játsszák, egy családapát, akinek nem tetszik a munkája, rossz a hozzáállása, és bonyolult váláson megy keresztül. Miután Mike eltöpreng azon, hogy mennyire más lehetne az élete, egy csoda folytán ismét 17 éves lesz, és újra középiskolába megy.
Sajnos még ha Mike-ot külseje 17 évesnek mutatja is, stílusával nem illeszkedik be fiatal osztálytársai közé.

Vajon Mike ki tudja javítani hibáit, vagy a történelem megismétli önmagát?

Talán már megszokhattuk, hogy ezt az amerikai srácot a High School Musical trilógiában látjuk, de Zac nemrég kilépett a Gumiláb remake-jéből, lejárt az ének és a tánc ideje.
Zac: Nem arról van szó, hogy belefáradtam a musicalekbe – alig várom, hogy még egyet készítsek – szerintem most másnak jött el az ideje, új dolgokat szeretnék felfedezni, vagy legalábbis megpróbálni. A növekedés, terjeszkedés mindig fontos, úgy érzem, felkészültem egy újabb kihívásra.

Nos, Zac bármibe kezd, a hölgyeket mindenképp lenyűgözi…és ha már benyomásokról van szó, azt hallottam, Zac barátságot kötött Matthew Perry-vel, akivel azonos karaktert játszanak a filmben.
Mi volt a legjobb benyomásod Matthew Perry-vel kapcsolatban?
Zac: Szerintem a filmben leginkább rá jellemző elem, amit utánoztam is, a mosolya volt. Sosem látszik a foga, mint nekem.

Most pedig lássuk, felkészült-e a legjobb idézetemre.
~Lehetnék ennél izgatottabb, hogy találkozhatok veled? (Could I bee anymore excited to meet you?)
Z: Tessék?
Ezt mondtad a filmben.
Z: Ja, tényleg.
Ez annyira kínos, legszívesebben…nos, ha elsőre nem sikerül…
A filmben 20 évet fiatalodsz, amiről az jut eszembe, hogy milyen leszel idősebb korodban. Most pedig játsszunk egy játékot, aminek neve Ha megfordíthatnám az időt.
Elénekelsz nekünk valamit?
Z: Öööö, nem.
Várjunk, nem énekelsz? Biztosan ő szerepelt nem egy, nem kettő, hanem három High School Musical filmben?
Oké, akkor, ugorjunk.
A filmben a lányok bolondulnak érted. Milyen volt az első csókod?
Z: Az első csókom átlagos volt, egy faházban történt egy fa tetején az udvarukban, voltak gyertyák, meg ilyenek…
Szerencsés lány! Úgy látom, taktikát kell váltanom.
Gimnáziumban hogy tudattad a lányokkal, hogy tetszenek neked? Mit mondtál nekik.
Z: Nem emlékszem.
Én például megdicsérném az öltözködését.
Z: Ez jó módszer. Eddig ma neked volt a legjobb felsőd.
Köszönöm, csak neked választottam.
Z: Köszönöm, nagyszerűen nézel ki!
Végre pozitív benyomást tettem, de ki tudok még húzni belőle valamit a maradék idő alatt?
Mielőtt elmegyek, azt szeretném, ha megmutatnád azt a kosárlabdás trükköt, amit a filmben fantasztikusan csinálsz.
Z: Természetesen. Adj egy labdát.
Ez fantasztikus volt! Vére megnevettettem, tetszik neki a felsőm, a kiegészítőim, itt az ideje valami személyesebbnek!
Tanulhatnék egy kis labdapörgetést Zac Efron-tól?
A válasz igen. Nos, mit mondhatnék. Letelt az idő.


Ryan, Monty and Vippa


Még egy ausztrál promóanyag, egy interjú Ryan-nel, Monty-val és Wippával, három(de a két krapek biztosan) zakkant riporterrel. Nem csoda, ha egy idő után még Zac is saját szellemi egészségét kezdi kétségbe vonni! :)


W: Itt Zac, Efron, a Megint 17 főszereplője. Láttuk a filmet, szép munka!
Z: Köszönöm.
R: Kíváncsi vagyok, vitatkoztatok-e azon, hogy Megint 17 legyen a címe, és ne Megint 16 vagy Megint 15 és fél.
W: Ez meg milyen kérdés?
Z: Szerintem játszhattam volna más életkorokat is, de a 17 éves kor pont jó, mert hivatalosan még nem vagy felnőtt, még nem...
M: Csinálhatsz jó dolgokat.
Z: Pontosan. Nem csinálhatod azt, amit akarsz, de nem érzed többé gyereknek magad. Fel vagy készülve a nagybetűs Életre.
R: Nem sokkal a Sweet 16 után következik.
W: És nem tervezik, hogy sorozatot készítenek ebből, újra 21 éves lennél, aztán egyre idősebb, és mindig visszamennél az időben. Megint 35?
Z: Nem tudom. Szerintem 18 éves kor után már bizarr lenne, mert a szerelmes jelenetek már...
R: Közted és egy nagymama közt játszódnának?
Z: Igen, még legális is.
R: Lehetne Megint Múlt Hét, és akkor újraélhetnéd a múlt hetet.
W: Nagyszerű ötlet.
M: A fiúk szerintem nagyon megkedveltek.
Z: Szerintem ez idő kérdése volt, mert a film elején elég barátságtalanul viselkedtem.
M: Az ember azt kérdezi: Mi történt vele?
Z: Pontosan. De jó móka volt, szerintem az apukákra nagyon is jellemző, hogy próbálnak cool-an viselkedni, de nem tudnak.
W: Szerintem azért is szeretnek ennyien, mert tudsz énekelni, táncolni, tehetséges színész vagy és még jól is nézel ki, kiválóan kosarazol – miben nem vagy jó? Biztos van valami!
Z: Nem tudom, általánosan a szellemi egészségem.


W: Nagyon tiszta képet építettek fel rólad, a menedzsered és a producerek szerinted úgy döntenek ezután, hogy rosszfiút játssz? Drogokkal, fegyverekkel, gyilkosságokkal...
R: Fegyverek!
W: Vállalnál ilyen szerepet?
Z: Szerintem pillanatnyilag ez elég hihetetlen lenne. Semmit nem csinálnék csak azért, hogy megváltozzon a rólam alkotott kép. Mert azon ez meg is látszana. Ki kell érdemelnem azt, hogy fegyvert foghassak a kezemben, most ezzel foglalkozom. De nagyon sok lehetőségem volt, már most megtehettem volna, akár egy musicalben is. Az egy kicsit bizarr lett volna.
R: Vicces lenne, ha az is musical lenne.
W: Mondtuk, hogy a rajongóid lettünk. Nem akarom, hogy ez nagyon bizarrnak tűnjön, tudom, hogy sok nő bármit megadna érted. De aláírnád ezt az alsónadrágot? Direkt ezért vettem, vadonatúj.
Z: Ti minden nap ezt csináljátok?
M: Zac, volt már olyan, hogy egy 30 éves férfi alsónadrágját írtad alá? Csináltál már ilyet valaha.
Z: Nagyon sok dolgot írtam már alá. Ez nem vicc, egy kislány egy babát hozott a premierre, volt nála toll, és könyörgött, hogy írjam alá. Nem tudtam, hogy viccel-e, vagy komolyan gondolja, de nem tudtam, mit csináljak, ki voltam borulva.
M: És aláírtad.
Z: Egyébként nem írtam volna alá. Kézmosás nélkül nem is szabadott volna hozzányúlni.
M: Most pedig Zac Efron aláírja Wippa alsónadrágját.
W: Majd kézzel fogom mosni, nehogy kijöjjön.
M: Mit csinálsz vele, Wippa, elrakod?
W: Kész is: egy aláírt alsónadrág Zac Efron-tól.
R: Igen, Zac most írta alá Wippa alsónadrágját a hátamon, szóval ma jó napunk volt.
Z: Mivel ezt a rádióban adják, nem azt írtam alá, amit épp visel.
R: Cool, viseld egészséggel.


Sylar
/2009.05.06. 13:33/

Újból frissítem az oldalt, sajnos HIATUS volt, mert sok volt a tanulnivaló. De most mindent bepótolok:


Nemrég a 21 éves színészünk, Zac Efron "17 Again"-beli kollégájával, Matthew Perry-vel tett fel egymásnak kérdéseket a Cinemax műsorában, melyben maximum 60 másodperc áll rendelkezésükre.

Zac kérdései Matthew felé:


M: Tulajdonképpen ezek a kérdések, amiket fel akarsz tenni nekem, igaz?
Z: Igen.
M: Szóval én Ezt játszom egész idő alatt, ő pedig Azt.
Z: Nem, beszélgetni fogunk!
M: Zac! Hogy vagy, mi újság? Oké.
Z: Kanadai vagy amerikai útlevelet használsz? (Perry kanadai – Fant)
M: Valójában amerikait használok.
Z: Csak bemeséled!
M: Nem, nem.
Z: Jó, rendben.
M: Beszélhetünk a kérdések közt, ugye?
Rendező: Igen.
Z: A Matthew-t vagy a Mattie-t favorizálod?
M: Ha elég jó ismerősök vagyunk, hívhatsz Mattie-nek. Most éppen szeretném, ha Matthew-nak hívnál.
Z: Valamikor…
M: Álmodozhatsz barátom.
Z: "Sam & Diane vagy Dave & Maddie?
M: Érted a kérdést?
Z: Úgy teszek, mintha érteném.
M: Jó. Ezek karakterek a Cheers és a Moonlighting című tv-showkból. A Cheers-t választom.
Z: Ünnepi vacsorát adnál egy nőnek, vagy csak rendelnél valamit?
M: Ünnepi vacsorát adnék, az jobb benyomást kelt, de tudom, hogy megy ez, úgyhogy, ugyan nem szívesen, de rendelnék valamit.
Z: Gondolom attól függ, mik a szándékaid.
M: A szándékaim mindig olyanok.
M: Yeeaah.
Z: Facebook vagy Twitter?
M: Facebook.
Z: Tényleg?
M: Igen. Te rajta vagy a Facebook-on?
Z: Nem, nekem nem igazán van időm ilyesmire.
M: Nekem egy csomó időm van...
Z: Scrabble vagy Charade?
M: Charade. „Futó-Charade”. Játszottál már olyat?
Z: Tényleg? Úgy játszunk, hogy futunk közben? (?)
M: Szobáról szobára kell rohangálni játék közben. Jó szórakozás. Tudod, mit? Most, hogy ismered a Charade-dolgaimat, hívhatsz Mattie-nek.
Z: Oké haver. Franciául vagy angolul káromkodsz?
M: Tudok egy pár káromkodást franciául.
Z: OK.
M: Oké (kisípolják)
Z: Jó, ez a Cinamax, megtehetjük!
M: Oh, megtehetjük?
Z: Yeah. És most: A Megint 17 kérdések: Becsületesen tanultál vagy nyári iskolába kellett járnod? (A német Wikipédia szerint a nyári iskolát a tudomány iránt érdeklődőknek találták ki, illetve azoknak a hallgatóknak, akik felsőbb évfolyamba akarnak jelentkezni – Fant)
M: Pár évig jó tanuló voltam, 8.-ban? Nagyszerű diák, de majd minden másik évben nyári iskolába kellett járjak.
Z: Két gyereket, vagy ötöt szeretnél?
M: Inkább kettőt, mert az hárommal kevesebb.
M: Ez volt a 60 másodperc Matthew Perry-vel, csak a Cinemax-on.
Z: Ez biztos valamikor éjjel kettő körül kerül adásba.
M: Na igen, megpróbálom nézni.
Z: Abszolút.
M: Igen és teljesen váratlanul visszajövünk és fordítva teszünk fel egymásnak kérdéseket!
Z: Yeah... Cinemax...


Matthew kérdései Zac-hez:


M: Tehát: 60 másodpercben leszünk Zac Efron-al, aki te vagy, így jónak kell lenned ebben!
Z: O-o.
M: Szóval: CD-ket hallgatsz, vagy van MP3 lejátszód, esetleg iPod-od?
Z: CD-ket, mindig CD-ket.
M:Ha egy csomó lány jön feléd, foglalkozol velük vagy elrohansz?
Z: Valójában csak néhány alkalommal történt ilyesmi, rendes esetben a tengerentúlon.
M: Akkor miért töltesz annyi időd Európában? Ezt nem írták fel ide! Most találtam ki ezt a kérdést! A következő kérdést nem értem: Azt mondja: "Chunk vagy Sloth?" (A németek szerint Zac kedvenc filmjéből, a "The Goonies" címűből, két karakter, itt egy videó róluk – Fant)
Z: Hey you Guys!
M: Se a választ nem értem, se a kérdést.
Z: Ez egy utalás (egy jelenet) a The Goonies-re (-ből).
M: Oh, oké.
Z: Na igen, te tudod…
M: Biztosan. Természetesen. Ezt most nem akarom. Éppen most nem fogom ezt csinálni.
Z: Oké, világos. El fogom érni, hogy megtedd.
M: Üzeneteket írsz, vagy inkább telefonálsz?
Z: Ha nem igazán szeretnék beszélni veled, de kedves próbálok lenni, akkor írok egy sms-t.
M: Legtöbbször sms-t kapok tőled…
Z: Oh igen…
M: A kamera előtt vagy a tus alatt énekelnél szívesebben?
Z: Tusolás közben. Mindig ott a legjobb az akusztika.
M: Feltételezem, ott kevesebben figyelnek.
Z: Igen.
M: Képes lennél átverni valakit úgy, hogy közben az arcizmod sem rándul?
Z: Igen-igen. Ha valakit igazán rá akarok szedni, valószínűleg meg tudnám tenni.
M: És most felteszünk néhány Megint 17 kérdést Zac Efron-nak! Elegáns voltál az iskolában, vagy inkább hanyag?
Z: Hanyag voltam.
M: Hanyag voltál?
Z: Igen-igen. Az a fajta voltam, akire azt mondanád „kirittyentett”, úgy hangzik, mintha feltételezted volna.
M: Kinyaltad magad, mint egy kísértet (???)
Z: (nevet)
M: Az osztály bohóca voltál vagy bálkirály?
Z: Többnyire az osztály bohóca voltam, de tulajdonképpen nem a saját szalagavatómon tettem ezt. Párszor voltam más lányok szalagavatóján.
M: Oh, pár hölgy meghívott a szalagavatójára?
Z: Igen. És senkit sem ismertem ott, és azt mondtam: Yeah, senki nincs akitől pánikolhatnék, vagy aki kínos helyzetbe hozna.
M: Biztos, ahogy a zuhany alatt.
Z: Pontosan.
M: Mi az egyszerűebb: a mimikámat utánoznod, vagy a beszédmódomat?
Z: Nagyon sajátos mosolyod van.
M: Tényleg?
Z: Igen, valahogy így:
M: Igen, tényleg így.
M: Ez is kiderült.
Z: Pontosan.
Z: Ott van!
Z: Hölgyeim és Uraim, ez volt minden idők legjobb 60 másodperce. És ezt velem; Zac Efron-al töltöttétek. Jól tettétek.
M: A Cinemax-on.
Z: Cinemax.
M: Tudjátok ezt most csináltam először, de: Oké.


Sziasztok!

Elhoztam nektek a High School Musical 3 : Végzősök-nek (DVD-s, bővített kiadásának) a linkjeit:

http://data.hu/get/1306862/High.School.Musical.3.Vegzosok.DVDRip.Xvid.HUN.AC3.5.1-gABe.part01.rar
http://data.hu/get/1306863/High.School.Musical.3.Vegzosok.DVDRip.Xvid.HUN.AC3.5.1-gABe.part02.rar
http://data.hu/get/1306864/High.School.Musical.3.Vegzosok.DVDRip.Xvid.HUN.AC3.5.1-gABe.part03.rar
http://data.hu/get/1306868/High.School.Musical.3.Vegzosok.DVDRip.Xvid.HUN.AC3.5.1-gABe.part04.rar
http://data.hu/get/1306870/High.School.Musical.3.Vegzosok.DVDRip.Xvid.HUN.AC3.5.1-gABe.part05.rar
http://data.hu/get/1306871/High.School.Musical.3.Vegzosok.DVDRip.Xvid.HUN.AC3.5.1-gABe.part06.rar
http://data.hu/get/1306875/High.School.Musical.3.Vegzosok.DVDRip.Xvid.HUN.AC3.5.1-gABe.part07.rar
http://data.hu/get/1306876/High.School.Musical.3.Vegzosok.DVDRip.Xvid.HUN.AC3.5.1-gABe.part08.rar
http://data.hu/get/1306877/High.School.Musical.3.Vegzosok.DVDRip.Xvid.HUN.AC3.5.1-gABe.part09.rar
http://data.hu/get/1306878/High.School.Musical.3.Vegzosok.DVDRip.Xvid.HUN.AC3.5.1-gABe.part10.rar
http://data.hu/get/1306879/High.School.Musical.3.Vegzosok.DVDRip.Xvid.HUN.AC3.5.1-gABe.part11.rar
http://data.hu/get/1306902/High.School.Musical.3.Vegzosok.DVDRip.Xvid.HUN.AC3.5.1-gABe.part12.rar
http://data.hu/get/1306928/High.School.Musical.3.Vegzosok.DVDRip.Xvid.HUN.AC3.5.1-gABe.part13.rar
http://data.hu/get/1306929/High.School.Musical.3.Vegzosok.DVDRip.Xvid.HUN.AC3.5.1-gABe.part14.rar
http://data.hu/get/1306930/High.School.Musical.3.Vegzosok.DVDRip.Xvid.HUN.AC3.5.1-gABe.part15.rar

jelszó: minerva

Sylar /2009.05.04. 18:01/


Kép Bocsánat, hogy több hónapig nem jelentkeztem, de azóta már volt sok oldalam, erre meg nem jutott annyi idő. Azonban máris egy jó hírrel érkeztem; jön Magyarországra a HSM-csapat (persze nem az igazi), akik a Papp László Arénában fognak jégtáncolni. Valószínüleg ma a dizájn is meg fog változni és még sok más dolog is. A HSM 4 idén vagy 2010-ben fog debütálni a TV-k képernyőjén.

 

 

HSM 3-as visszaszámláló:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

                                                          

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Bannerem:

 

  Kép

 

 

 

 

 

     

 HSM 3 PS2 játék :

 

 

 

 

 

 

 

High School Musical 3: Senior Year DANCE! Boxshot

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Október 23-án 400-an látogattátok meg a honlapot. Köszönöm.

 

 

Köszöntelek téged a High School Musical 3 weboldalán !

 

 

 

 

Itt mindent megtalálsz, ami a High School Musical 3-ik

 

részével kapcsolatos.

 

 

 Minden nap friss hírek !

 

 

 

Köszönöm nektek, hogy több, mint 1500-an tekintettétek már meg a honlapot! 

 

 

 

 Más HSM-mel foglalkozó oldalak:

 

 aim icon          

aim icon            

aim icon     

 

 

 

Kép

 

 

 

 

 

 

 

S-F

Sorozatok Fóruma

 

 

 

 

        

 2008.10.19 ( 11:22 )

Sziasztok. Már csak 4 napot kell várnotok a filmre, én ugyanis nyertem 4 ingyen jegyet a premier előtti 


vetítésre ma, este 18:00-kor kezdődik.

 

2008.10.12. ( 9:10 ) 


Kép 

















Köszönöm nektek,hogy tegnap 115-en látogattátok meg a honlapot. A 12-nél azért van csak 6, mert csak negyed kilenc van. Ezért egy kis meglepetés. Ez a link, a Full HSM 3 Album linkje:

http://www.zshare.net/download/20362567340393e4/

2008.10.05 ( 10:32 )

Már csak 17 napot kell várnunk a filmre. Elolvashatjátok a szövegét itt, a másik HSM fansite-omon:
www.high-school-m.extra.hu

 

2008.09.27. ( 7:15 ) 

 Megérkezett a 'Night To Remember' és annak a zenés videója. ITT letölthetitek a számot.

 
 
 
 
 
 
 

2008.09.21. ( 14:51 ) 

A www.jibjab.com című oldalon te is készíthetsz a saját vagy barátaid fotójával HSM 3 videó-paródiákat.

2008.09.15. ( 20:15 ) 

Itt egy zenelejátszó, amin meghallgathatjuk a 'Can I Have This Dance' című számot, az egészet.

 

 

 

2008.09.11. ( 15:42 ) 

Sajnos az iskolakezdés miatt majd csak hetente 2szer 3szor tudok majd feljönni a frissekkel. Minden új dolgot közöltem, de szept. 16-án lesz a 'Just Getting Started',amit a High School Musical:Get In The Picture győztesei adnak elő, majd szept. 30-án a harmadik hivatalos HSM 3 szám, a 'Night To Remember'. Október 14-én a 'Right Here, Right Now' című dalt hallgathatjuk meg, de az egészet, majd október 23-án minden HSM-rajongónak kötelező a mozi. Mivel nyitva vannak a munkaszüneti napon is.

 

 

 

 

 

Kép

 

 

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

2008.09.04. ( 19:49 )

Itt egy videó, 5 új számmal.

 

 

2008.08.31. ( 15:12 ) 

Ma van az utolsó napja a nyárnak. :(
 Nem annyira nagy baj, hiszen így közelebb vagyunk a HSM 3-hoz és az ahhoz való kellékekhez (értsd:kártyák,iskolatáskák,pólók,zoknik...). Na és itt a CD, amit október 21-től már lehet kapni. Sajnos nem tudom, hogy nálunk mikor, de valószínű, hogy 21-én.

Kép  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2008.08.28 ( 23:18 )

 

 

 

 

Kép Kedvet kaptam egy kis híríráshoz. Tényleg október 23-án lesz nálunk a HSM 3. Gondolom már mindenki várja, higgyétek el én is. De már csak 56 nap. Szerintem valahogy - igaz nehéz lesz -, de biztos ki fogjuk bírni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2008.08.26. (